about me


Drága idetévedt látogató! Gondolom kitaláltad már, hogy a gportal egy sokadik blogos oldalán jársz. Blogoláson kívűl még néha megtalálsz pár ajánlót, vagy véleményt is, de főként a szerkesztő mindennapjairól olvashatgatsz. Le is írnék magamról pár felszínes információt: egy átlagos 15 éves budapesti barna lány vagyok, gyakori szőke pillanatokkal.:) Anyukámmal és nővéremmel élek együtt, van egy kiskutyám, és 2 macskánk. Óriási állatbarát vagyok, de a 8 lábúaktól és mindentől, ami gyorsan mászik, vagy tud repülni, írtózom. Barátkozó típus vagyok, ebből következik, hogy rengeteg barátom van, akiket nagyon szeretek. Alapvetően pesszimista vagyok, de próbálok pozitívan állni a dolgokhoz. Ha nem szereted a ByTheWay-t, akkor akár most el is mehetsz! Nagyon szeretek sportolni, 7 éve táncolok, és kb. ugyan ennyi ideje lovagolok is. Ebből adódóan kedvenc állatom a ló. Sorozatfüggő vagyok, Vámpírnaplók, Pretty Little Liars, Teen Wolf, Castle minden mennyiségben, új kedvencem pedig a Szulejmán. Imádom a kávét, anélkül nem létezik számomra reggel, kedvencem a Starbucks kávézó. Ha kiváncsi vagy pár bensőségesebb infóra is, nézelődj a lenti menük közt.:)

blog # kinguu # log-in

 
favourites

Azok az oldalak kerülnek ki, akiket rendszeresen látogatok, tehát a kedvenc oldalaim. Nem feltétlenül közös velük a csere, ajánlás képpen vannak itt, és mert szuper oldalak.:)


 
talk

A szabályok itt sem különbek, mint a többi oldalon: káromkodhatsz (én is szoktam), de azért határokkal. Ne hirdess, ne írj más nevében, cserét itt kérhetsz, illetve ha van bármilyen kérdés, óhaj, panasz, ide várom. Jó csevegést!:)

 
TOP STARS


Ez itt a cserék helye. Egyetlen csere lehetőség az oldalon. Nyugodtan jelentkezhetsz, 90% hogy elfogadom. Egyenlőre korlátlan hely.

fashionmixer & Fanni & amelia & abbie & zsófee   Lexa   &  Everly  &  Anna   &  Ildi  &  Lola  & klau  &

 
to do list


Itt tartom számon azokat a dolgokat, amiket el kell intéznem, megvennem, elolvasnom stb. Egyszóval a teendőimet:

ITTHON:
›Bytheway képeket nyomtatni
cipőt venni

SULIBA:
Antigoné elolvasása

 
believe in love


Szerkesztő: kinguu
Nyitás: 2013. 01. 13.
Zárás: nem tervezem
Téma: blog, vélemények
Design: version 3. kinguu
Fejléc: aranymeli.gp.
Bőngésző: google chrome
Az oldalon minden szöveg, illetve kép saját, vagy saját gyűjtés, nem loptam, ezért kérlek te se lopd el!

 
visitors
Indulás: 2013-01-13
 

stories

love story

2013.09.16. 18:48, Kinguu


Sziasztook. Tegnap azért nem írtam, mert hát vasárnap volt, és nem csináltam semmit, csak tanultam és körmöt lakkoztam.:D Ma ismét egy átlagos suli napot tudhatok magam mögött. (Milyen költői lettem.) Törin nagyon féltem, hogy feleltet, de szerencsére nem, bár tanultam, és szerintem 3-asnál nem akptam volna rosszabbat... de jövő órán ugyan ebből fog feleltetni, amiből ma, mert ma akiket kihívott, mindenki 1-est vagy 2-est kapott, szóval botrányos egyenlőre az osztály állása töriből.:D Megtanulom kövi órára rendesebben, mint a maira, és akkor egy 4-est jó lenne összehozni, ha kihív, bárpedig szerintem ki fog, van egy ilyen érzésem.:)
Más téma, ami talán kicsit érdekesebb, mint a töri (annál minden érdekesebb), hogy úgy néz ki, van egy kialakulóban lévő kapcsolatom.:) Nos, a srác az osztálytársam, és már jártam vele egyszer 7.-ben. Na az volt aztán a komoly kapcsolat.:D De hát valahogy el kell kezdeni. Na mindegy, a lényeg, hogy mióta szakítottunk, én azóta úgy utáltam szegényt, mint a szart. Nem tudom miért, irrtált, idegesített, minden. Aztán a péntek-szombati osztálykiránduláson elkezdtünk beszélgetni, hülyülni, és azóta megint tök jóban vagyunk. Beszélünk 0-24ben viberen, meg suliba is hülyülés, minden.:) Tegnap este pedig 1 órát telefonáltunk viberen. Ennyit még szerintem összesen nem beszéltünk, mióta ismerjük egymást.:D Szóval tök jó minden.
Megyek is, mert hív.:D
pusz mindenkinek

osztálykirándulásról

2013.09.14. 16:05, Kinguu

Sziasztok. Nemrég értem haza az osztálykirándulásról. Mondanom sem kell, hogy nagyon jó volt.:D Nyugatiból indultunk, előtte persze beugrottam WestEnd Starbucksba, és vettem egy kávét. Már az út tök jól telt, Kingával és Verával 3-an egy idegen pasihoz tudtunk leülni a vonaton, egy 4-es ülésbe. A pasi tök jó fej volt, kérdezte, hogy hova megyünk, mit csinálunk ilyesmi. Pár perc múlva pedig már Verával együtt hallgattak zenét.:D Egyik füles Veránál, másik a pasinál. Nagyon komoly volt.:D A szálláson (ha kiváncsi vagy a helyre, katt IDE) 10 ágyas szobák voltak, így a lányok 2 felé oszlottak, a fiúk pedig 1 szobába bőven befértek, mivel csak 6-an vannak összvissz az osztályba fiúk.:) Miután odaértünk, berendezkedtünk, mindenki kiválasztotta, hol fog aludni, majd ahogy gondolom legtöbbször szokott ilyenkor, pár órás szabad tevékenykedés következett. Mi bedugtuk a hangfalat, és nyomtuk a zenét, illetve volt csocsó, azzal nagyon  jó elvoltunk csomó ideig.:D Ma délelőtt is játszunk jó pár meccset. Aztán estefele vacsi után (ami nagyon finom volt),  közösen osztályilag játszottunk mindenféle hülyeséget.:D De sokat röhögtünk közbe. Volt pl. harcipuszi, az én helyem, meg ilyen kis műanyag Kinder figurákat kellett keresni a tábor területén. Az osztály 2 csapatra oszlott, 1-es és 2-es csapatra, én az 1-esbe voltam, és a mi csapatunk nyerte végül szinte az összes játékot, ugyh mi kaptuk a jutalmat.:) (egy nagy mogyorós milkát). Az esti játékok után (aminek kb. fél 2-kor lett vége), mindenki elvonult, bementünk vagy a mi, vagy a fiúk szobájába így sokan, és ott volt nagy party. A fiúk ütöttek engem párnával, mint az idióták, meg akik már aludtak, azokat akarták megszivatni tejszínhabbal... szóval volt ott minden. Előző nap még 3 osztálytársam ruhástul be is ugrottak a medencébe, videó is van róla állati jó volt.:D Hajnali 6-ig fent voltunk, mert kb. fél 5-kor ment át mindenki a saját szobájába, mert amúgy mivel alkoholt nem lehetett, mindenki energiaitalt vett, és estére brutál fáradtak lettünk. Fél hullák voltunk már fél 3 után, de azért a világért sem mentünk volna el aludni.:D Mindegy, 6-kor aludtunk el végül, mert páran nem akartak aludni még 2-3 órát sem, és nem maradtak kussban. Már nagyon ideges voltam, mert én azért akartam aludni legalább 3 órát... végül sikerült, és nem voltunk annyira fáradtak másnap, de a vonaton hazafelé úgy el tudtam volna aludni.
Ennyi történt, most megyek fürdeni, meg hajatmosni meg minden, mert ott csak egy gyors, és nem túl alapos zuhanyzást végeztem szóval.:D Igen.

Pussz

haverok swag yolo és mindenféle

2013.09.12. 16:56, Kinguu


Halihó, tegnap azért nem jelentkeztem, mert nem történt semmi érdekfeszítő. Igazából ma sem, de azért nem szeretnék napokat kihagyni a blogolásban. Ma ugye csütörtök, ami a sulimban nehéz napot jelent, ma 8 órám lett volna, de szerencsére ma elmaradt az utolsó óra. Így is nehéz nap volt, de az irodalom is elmaradt (ofő volt helyette), és ezért maradt el a 8. óra, ami lett volna alapból az ofő. De attól még fizika, töri és egyebek voltak, no mindegy. Amúgy nem volt rossz nap, Kingával és Mátéval úgyan úgy rengeteget hülyültünk, mint szoktunk.:) De a töri tanár ma jól megszivatott. Egy tanévben van két passzunk, ami annyit jelent, hogy óra elején szólsz, hogy szeretnél passzolni, és akkor nem feleltethet, ha esetleg röpdogát iratna, akkor azt nem muszáj megírnod, és nem osztályozhatja az órai munkád. De igazából mindenki csak a felelés miatt passzol, mert az a szivatós sajna. Ma bejött a tanár, kijelentette, hogy na felelünk egyet. Erre  fél osztály felteszi a kezét, hogy szeretne passzolni, én is, mert nem tanultam, és féltem, hogy kihív. Mire beírta mindenkinek, hogy passzoltak, kijelentette, hogy akkor menjünk tovább az anyaggal. Mondom ilyen nincs... elb*tam egy passzt a semmire. És direkt csinálja, hogy utána ne tudj többet passzolni, és kihívhasson felelni bármikor (mert egy félévben egy passz van, és a 2. passzod nem használhatod fel az első félévben, csak a 2.ban). Fuu de dühös lettem... mostmár minden órára nagyon kell tanulnom. Remek. A német tanár is ma tök köcsög volt, mindegy, kussba maradtam inkább egész órán, ne tudjon beszólni semmire.:D
Suli után Kingával elmentünk KFC-be, már olyan rég voltunk. Ott dumáltunk egy órát, aztán jöttem haza. Holnap megyünk osztálykirándulásra, ami 2 napos, tehát szombat este fele jövünk haza. Ami annyit jelent, hogy holnap nem jelentkezem, és lehet, hogy szombaton sem. Meglátjuk, mikor érek haza. Nyugatiból indulunk 10 körül, de mi előbb talizunk Kingával, és betérek Starbucksba egy jó jegeskávéra.*.* Vagy valami másra, ami kevésbé hideg.:D Mindegy is, lényeg, hogy Starbucks és kávé. Egyenlőre fogalmam sincs, hogy mibe pakolok be pár ruhát, meg a párnámat, hogy elférjen, de nem akarok kis bőröndöt vinni 2 napra. Oo Úgyhogy ezt még ki kell találnom. Megyek is, még a ruháim is ki kell választanom...
pussz

nem jut eszembe cím

2013.09.10. 17:26, Kinguu


A mai egy totál átlagos nap volt. Persze ma is nagyon sokat röhögtem, meg minden, de semmi izgi nem történt. Ami jó volt, hogy fizikán végig az osztálykirándulást beszéltük meg, ami péntek-szombaton lesz. A végén kijelentette az ofőnk, hogy alkoholt nem lehet hozni, mivel nem vetette fel senki, hogy hozhatunk-e (szal ha mondtuk volna neki előbb, akkor hozhatunk?!Oo), így ha bárkinél talál, az megy is haza. Motozás lesz. Átkutatja a cuccainkat. Na majd az alsóneműim közt fog turkálni persze.:D Nem azért, én nem akarok vinni semmi piát, max gyümölcsös sört, mert azt imádom, de azt nem azért iszom, mert alkohol van benne...:D Kemény 2% na mindegy. Csak imádom a citromos, almás, narancsos sört ennyi.:) De utána Kingával odamentünk az ofőnkhöz, és megkérdeztük, hogy esetleg 1-2 sört lehet-e vinni, mert az egyeltalán nem ütős, de tök finom, és szülők megengedik (anyum sokszor vesz nekem sört, szóval nem ellenzi:D). Mondta, hogy akkor ezt még dumáljuk meg, hogy ki és mennyit hoz, mert nincs ellenére, ha iszunk egy kicsit (hozzáteszem, ő sem arról híres, hogy ne szeretné az alkoholt xd), de a a határokat érezzük stb stb. Mondtuk, hogy persze, csak azért egy ilyen osztálykirándulás sokkal jobb hangulatban telik, ha közben iszogatunk egy kicsit... és a sör erre a legjobb.:) Meg a fröccs. De szerintem azt már nem engedné meg az ofő.:( Sört is csak majd ott vehetünk már a városban, ahol majd leszünk, mikor bemegyünk osztályostul vásárolni, és azt mondja, hogy na most vehettek ennyi meg ennyi sört. A lényeg, hogy a fiúk Jack Daniels, Kalinka és egyebek nélkül úgysem fognak eljönni otthonról, de miután kijelentette a tanár, hogy alkohol nincs, szegénykék elszomorodtak.:D De tudtuk, hogy valamit kitalálnak, hogy hozzanak... ki is találtak természetesen. A tusfürdős flakonba fogják önteni a piát.:D Mondjuk tök igazuk van, abba már csak nem szagol bele senki. Szóval azért úgy érzem, lesz ott alkoholizálás. Nem mintha be szándékoznék rúgni vagy hasonlók.:D Tényleg, nem szeretnék. Az első alkalom után is azt hallgattam barátnőimtől egy hónapig, meg a sok kép és videó ami előkerült utána ajjaj. Még egy ilyet köszi nem.:D
Most volt még suli után 4-5ig külön német órám itthon, nagyon nem volt kedvem hozzá, de csak azért, mert mindig úgy érzem, hogy olyan béna vagyok.:( Hogy nem tudok beszélni, csomó szó nem jut eszembe, és... olyan szar, hogy tök sokszor 1 órát gondolkozom, hogy mit mondjak, és google fordítóval nézek meg mindent. Mindegy, remélem lassan azért fejlődőm már, ha már vagy 7 éve tanulom azt a retkes németet.... már azért többet is kihozhatnék magamból.:@

röhögős nap:)

2013.09.09. 19:10, Kinguu


Fúú, a mai napom állati jó volt. Suliba rengeteget röhögtem és hülyültem barátnőimmel.:) Angolon megírtuk a röpdogát, ami nagy fejtörést okozott... mindegy, 5-ös lesz.:D Tesin nevettem szerintem a legtöbbet, legjobb barátnőmőn, Kingán. Medicin labdás hülye feladatok voltak (szerintem egyetlen egyet sem csináltunk meg rendesen), és a fiúk közben ott csesztettek minket.:D Vicces volt na, minden 2. percben összeestünk a röhögéstől a 4 kilós labdával a kezünkben.:D Ének is nagyon jó volt, imádom, hogy minden szarik a tanárra, de ő mégis próbálkozik, és fegyelmez minket meg minden. Szegényke, közben mindenki szarik az órájára. Szintén Kingával rengeteget hülyültünk egész órán, meg csináltam 1-2 videót, ahogy a fiúknak kellett énekelniük.:D Na az se semmi. Utána nekünk is kellett, lányoknak, de hát azt inkább hagyjuk. A tanár énekelt, meg kb. 2 lány az osztályból, és ezzel zéró.:D
Ma suli után volt a beiratkozás táncra, ami annyit tesz, hogy odamentünk, köszöntünk a tanárainknak, meg dumáltunk velük egy kicsit, aztán elmondták, hogy hány órától lesznek órák és ennyi.:D Semmi új infót nem tudtunk meg, csak azért volt érdemes elmenni, hogy láthassuk a barátnőinket táncról, Sanyit és Gyurit, a tánctanárokat.:) Nagyon jóban vagyunk velük, annyira jó, bármiről lehet velük beszélgetni, hülyülni a végtelenségig. Annyira jó társaság az ott táncon.<3 Imádok mindig odamenni közéjük. És szerdától újra kezdődik a tánc, már úgy hiányzott.:)
Sajnálattal vettem észre viszont a matek óra 28. percében, hogy esik az eső, és tökre beborult.:( Pedig olyan szépen indult a reggel. No mindegy, ez nem befolyásolta a hangulatomat, és amúgy is imádom az eső illatot.*.*

 

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros