about me


Drága idetévedt látogató! Gondolom kitaláltad már, hogy a gportal egy sokadik blogos oldalán jársz. Blogoláson kívűl még néha megtalálsz pár ajánlót, vagy véleményt is, de főként a szerkesztő mindennapjairól olvashatgatsz. Le is írnék magamról pár felszínes információt: egy átlagos 15 éves budapesti barna lány vagyok, gyakori szőke pillanatokkal.:) Anyukámmal és nővéremmel élek együtt, van egy kiskutyám, és 2 macskánk. Óriási állatbarát vagyok, de a 8 lábúaktól és mindentől, ami gyorsan mászik, vagy tud repülni, írtózom. Barátkozó típus vagyok, ebből következik, hogy rengeteg barátom van, akiket nagyon szeretek. Alapvetően pesszimista vagyok, de próbálok pozitívan állni a dolgokhoz. Ha nem szereted a ByTheWay-t, akkor akár most el is mehetsz! Nagyon szeretek sportolni, 7 éve táncolok, és kb. ugyan ennyi ideje lovagolok is. Ebből adódóan kedvenc állatom a ló. Sorozatfüggő vagyok, Vámpírnaplók, Pretty Little Liars, Teen Wolf, Castle minden mennyiségben, új kedvencem pedig a Szulejmán. Imádom a kávét, anélkül nem létezik számomra reggel, kedvencem a Starbucks kávézó. Ha kiváncsi vagy pár bensőségesebb infóra is, nézelődj a lenti menük közt.:)

blog # kinguu # log-in

 
favourites

Azok az oldalak kerülnek ki, akiket rendszeresen látogatok, tehát a kedvenc oldalaim. Nem feltétlenül közös velük a csere, ajánlás képpen vannak itt, és mert szuper oldalak.:)


 
talk

A szabályok itt sem különbek, mint a többi oldalon: káromkodhatsz (én is szoktam), de azért határokkal. Ne hirdess, ne írj más nevében, cserét itt kérhetsz, illetve ha van bármilyen kérdés, óhaj, panasz, ide várom. Jó csevegést!:)

 
TOP STARS


Ez itt a cserék helye. Egyetlen csere lehetőség az oldalon. Nyugodtan jelentkezhetsz, 90% hogy elfogadom. Egyenlőre korlátlan hely.

fashionmixer & Fanni & amelia & abbie & zsófee   Lexa   &  Everly  &  Anna   &  Ildi  &  Lola  & klau  &

 
to do list


Itt tartom számon azokat a dolgokat, amiket el kell intéznem, megvennem, elolvasnom stb. Egyszóval a teendőimet:

ITTHON:
›Bytheway képeket nyomtatni
cipőt venni

SULIBA:
Antigoné elolvasása

 
believe in love


Szerkesztő: kinguu
Nyitás: 2013. 01. 13.
Zárás: nem tervezem
Téma: blog, vélemények
Design: version 3. kinguu
Fejléc: aranymeli.gp.
Bőngésző: google chrome
Az oldalon minden szöveg, illetve kép saját, vagy saját gyűjtés, nem loptam, ezért kérlek te se lopd el!

 
visitors
Indulás: 2013-01-13
 

stories

ByTheWay fanfiction

2014.02.02. 17:22, Kinguu

Halihó! Azért nem voltam eddig, mert az időm mostantól egy ByTheWay-es fanfic veszi el, amit én írok.:) Egy kitalált kis tündérmese egy lányról, ahogy megismerkedik a srácokkal. Egy picit az én történetem, ha velem megtörténne, így képzelem el.:) Szóval katt és jó olvasást, gyakran jönnek új részek!:)

 

MYLIFEBTW.BLOGSPOT.HU

MYLIFEBTW.BLOGSPOT.HU

MYLIFEBTW.BLOGSPOT.HU

happy day

2014.01.17. 19:36, Kinguu


Oké, cím adásban még mindig nagyon béna vagyok.:D De mindegy, ez most nem lényeg.
Mondhatni állati jó napom volt, néhány idióta pillanattal. Eleve rövidített óráim voltak, abból is csak 5 db, szóval nagyon korán végeztem. Az angol órán már jó kedvem volt, mert az mindig laza és barátnőmmel hülyéskedünk, és ma is játszottunk órán a csoporttal.:) Aztán németen szódoga következett, amit óra előtt tanultam meg, nem volt túl egyszerű, de 5-ös lett a dogám szóval utána olyan jó kedvem lett hogy nagyon.:) Tesi volt az utsó óra, ott is csak röpiztünk és nagyon sokat röhögtem.:) Aztán Kingus barátnémmel elmentünk a szokásos KFC túránkra, ahol belaktunk, aztán jöttem haza, és készültem a holnapi mosolynapra.:) Bizony ám emberek, a ByTheWay szervezésében holnap mosoly nap lesz az egééész országban, és lehet nekik küldeni mosolygós képeket.:) Gondolhatjátok hanyadik képem sikerült normálisan.:D Holnap pedig este koncertre is megyünk barátnőmmel Tatabányára, annyira várom, hogy hihetlen.<3 Annnyira nem lesznek sokan (remélem) mert a koncert korhatáros, mert későn van, és szülővel lehet bemenni. Azért remélem tényleg nem lesznek sokan... de egy biztos, kép nélkül én nem hagyom el azt a helyet!:)
Ami még csodálatos és idegesítő volt egyben a mai nap, hogy suli után tesókámtól láttam 5 nem fogadott hívást, és 10 viber üzit.:D Visszahívtam, és az első mondata az volt, hogy "Találd ki kivel találkoztam ma a metrón...." Na rögtön tudtam, hogy egyetlen szerelmemmel, Olivérrel!!! És igeeen, és hihetetlen, hogy nővérem rögtön összefut vele, én pedig még egyszer sem.:( Olikám rengeteget metrózik, szóval én is rászokom úgy érzem.:D Szóval a lényeg, hogy tesóm dumált vele egy picit, és szerzett nekem autogrammot tőle.:) Persze én ezzel nem érem be, én képet, ölelést, puszit is szeretnék tőle, és beszélgetni vele.<3
Nektek hogy telt a nap?:)))

never give up on your dreams

2014.01.16. 15:23, Kinguu


Bocsesz, megint nem voltam jó pár napig, hétig, de nem fogok magyarázkodni - még mindig sok tennivaló, kevés idő.:) De már úgy érzem ideje elújságolnom, hogy mi minden szép és jó történt velem az elmúlt napokban.
Úgy döntöttem, 2014-ben kicsit pozitívabban fogok állni a dolgokhoz, és amit el szeretnék érni, azért küzdeni fogok. Ebből az egyik dolog a sok közül, hogy eljutok ByTheWay koncertre, és talizom Olivérrel.<3 Ebből az előbbi még sikerült is. Na de ez egy hosszú sztori. A lényeg, hogy Székesfehérváron volt legközelebb koncertjük 11-én szombaton, így 2 barátnőmmel elmentünk. 6-kor engedtek be a clubba, de már fél 2-re odaértünk Fehérvárra. Fél 4-re odaálltunk a club elé, mert aggódtam, hogy 5 körül már sor lesz. Nos, 4 órakor már az utca végéig állt a Wayerekből álló sor, és mi a legeslegelején álltunk.:) Erre nagyon büszke vagyok még mindig.:D Mi mentünk be legelőszőr, vettük meg a jegyet stb.:) Na most, miután kb. 4 órát vártunk a fiúkra, álltunk első sorban a színpadnak nevezett kis emelvény előtt, a fiúk a club másik végében jelentek meg, és ott kezdtek fotózkodni, dedikáni. Gondolhatjátok mennyire ment fel az agyvizem. Mi vagyunk a hülyék, mert ahelyett, hogy maradtunk volna a színpad előtt 1. sorban, beálltunk a tömegbe, hogy akkor csináljunk velük képet, úgysem lesz máskor lehetőségünk + 2 doboz sütit, amit nekik sütöttünk oda tudjunk adni. A képen, igen az a 2 doboz süti, azt mi tartjuk.:D 1 órás tömegben való levegővétel utáni küzdés, és 10x letaposás után SEM jutottunk fel hozzájuk, hanem átmentek színpadra és elkezdődött a koncert. Innentől nem érdekelt semmi, előre tolakodtam (egészen a 3. sorig sikerült!!!) és onnan előreadtuk a sütiket a srácoknak. Utána innen tomboltam végig a koncertet, ami persze állati jó volt, de azért ennyi szenvedés és 3 fokban való várakozás után igazán megérdemeltük volna azt az 1. sort, vagy legalább egy képet... Mindegy, tanulság, vagy előre kell rohanni rögtön, mikor megjelennek, hog fotózkodhassunk velük, vagy odaragasztom magam a színpadhoz és akkor maradok első sorban.:D
Most szombaton is lesz koncertjük Dabason, ahova szintén megyünk, és szintén elsőkként fogunk érkezni az biztos. De mostmár nem jövök haza anélkül, hogy ne beszéltem volna egy kicsit Olivérrel.:') Ááá sírok.
Ma és holnap is röviditett órák vannak suliba, annyira örülök.*-* Az új órarendünk, ami félévenként változik, az meg valami borzalom. Brühühüü nem akarom (ennyit a pozitiv gondolkodásról).
Egyébként már valami új designt is fel kellene dombnom, de annnnyira lusta vagyok hozzá. Majd talán a hétvégén ráveszem magam. Am csak nekem van brutál tavaszi hangulatom? Nagyon durva, de imádom.:) Mindig ilyen telet<3

szilveszter beszámoló

2014.01.02. 14:34, Kinguu


Meg is jöttem 2014 2. gyönyörűséges hómentes napján a szilveszteri beszámolómmal. Legjobb barátosném szervezett náluk házibulit, pár osztálytársunkkal. Azt hiszem, 9-en voltunk végül. 8-ra értünk oda hozzájuk. 10-kor már 2 oszttársam állati szarul voltak, pedig egyeltalán nem ittak sokat, és félreértések elkerülése végett nem volt a célja senkinek, hogy hullarészeg legyen. Szóval egyikük jobban lett, de a másik totál kiütötte magát, szóval fél 11 körül végre elaludt, és egész hajnali 3-ig nem is vett részt az eseményekben.:D Ekkor egy kicsit a hangulat lement, meg mindenki lepörgött, de éjfélkor azért felráztuk a bulit, és pezsgővel koccintással köszöntöttük az újévet.:) Utána csak dumálgattunk, zenét hallgattunk ilyesmi. 4 körül viszont szerencsére megint felpörgött kicsit a buli, de már páran aludtak volna.:D Nem baj, egyébként összességében jó volt, és sokat röhögtünk.:)
Mivel ott nem aludtam kb semmit, ezért ma délután 1-kor sikerült felkelnem.:D Gondolom ezzel sokan vannak így. Újévi fogadalmak terén nos, lenne sok, de tudom, hogy úgysem tudom megtartani, vagy csak részben, szóval... de azért persze megpróbálom, mert miért ne, meg én is jobban érzem magam, ha tettem valamit az ügy érdekében. Egyébként semmi különös fogadalmam nincs, ilyesmik csak, hogy lefogyok (cél: 46 kg*-*), találkozom a ByTheWayel!!!!!, többet sportolok, több programot szervezek... na most ehhez képest álmodozva BTW-t hallgatva ülök itthon a gép előtt és palacsintát zabálok.:DD
De még van időm köv. szilveszterig megvalósítani a fogadalmaimat és az álmaimat.:))) Nem csak duma, de tényleg szeretném, hogy ez az év picit más legyen, vagy legalább ugyanannyira jó, mint a 2013-as. Az egy fantasztikus év volt.<3
Ti hogy töltöttétek a szilvesztert?:))

karácsony és pihi

2013.12.30. 12:23, Kinguu


Meg is jöttem a karácsonyi beszámolómmal. Igazából nem történt semmi úú de izgi dolog, de azért gondoltam leírom, milyen volt Sopron és Bécs.:)
Előszőris egy 4 csillagos szállodában voltunk, szóval wellness, fitness minden volt. Első nap már le is mentünk úszni egy kicsit, aztán már vacsi idő volt. Este a halban ücsörögtünk, koktéloztunk, beszélgettünk, ilyesmi. Másnap is csak fitness, wellness volt a program. 27-én átmentünk Bécsbe, főként csak vásárolni. Tesómmal végigjártuk a Mariahilferstraße-t, vettem 3 jó felsőt, ittunk Starbucks kávét (of course), ettünk pizzát, szóval elvoltunk.:) 5 körül indultunk vissza Sopronba. Másnap már indulás volt haza. Útközben még megálltunk Győrben, mert nagyon éhesek voltunk, meg minden. Tudtátok, hogy a győri srácok jól néznek ki?:D Komolyan, az összes srác aki szembejött, jól nézett ki. Na mindegy.:D Igazából ennyi történt, semmi izgi, de azért jó volt kis pihi.:)
Mivel egy ideje ByTheWay lázban égek, ezért muszáj volt egy (vagy több;)) poszthoz őket rakni, remélem senkit sem zavar annyira.:D Várom már a bp-i köncertet, nem tudom mikor lesz, mindenhova mennek, csak pestre nem.:((( Brühühüüü

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.