A mai nap sem voltam a toppon. Reggel egy barátnőm mondta, hogy látta M-et, ahogy ad egy puszit az exe homlokára, majd megöleli. Később pedig egy másik barátnőm meglepetten kérdezi, hogy idézem "Most mi van a csávókáddal?!" Mondom miért mit láttál...? "Ölelkezni a volt barátnőjével..."
Az érzés, amikor olyan, mintha egyfolytában 20 késsel szurkálnának belülről, és az a kis görcs a gyomromban még nagyobb lett, és nem múlik el. A sírógörcs kerülgetett egész nap, és sokszor már épphogy lenyeltem a könnyeim.  Egyszerűen ilyenkor nem bírok nem rá gondolni, és nem kapcsol ki az agyam. Azon agyalok, hogy miért ver az Isten, miért kell nekem ilyeneket látnom, hallanom? Aztán azon gondolkodom, hogy tényleg, az a csaj hogy bánt vele, M maga mondta nekem, hogy folyton sértegeti, terrorban tartja, a haverjai szerint is a csaj totál kattant... és itt vagyok én, tiszta szívemből szeretem, mellette lennék, vagy ha már nem jöhet össze, akkor tényleg, a barátja lennék, de nem, neki az a csaj kell... nem értem, egyszerűen nem fogom fel. Az a lány mivel tud többet?! Miért nem törődik azokkal, akik tényleg szeretik, és törődnének vele? Ehelyett olyanokat ír, amiket nem tudok hova tenni, nem tudom miért írja. És ez a bizonytalanság, ami kiakaszt és amitől olyan szarul érzem magam, hogy emiatt fáj egész nap a fejem, és már kerülget a sírás, de vissza kell folytanom... mert nem akarom, hogy sajnáljanak. Nem kell. Utálom, ha mindenki körén gyűlik, és kérdezgetik mi a baj. Igy is kérdezték páran, hogy gáz van, baj van? Mondtam, hogy igen, de hagyjuk, mert úgysem érti meg senki. Legjobb barátnőim sem. Mondogatják, hogy mondjam meg neki, hogy ez nekem szarul esik, meg hogy ne irkáljon olyanokat, hogy csak meg akar fektetni... és ha ilyen, akkor szarjam le, mondjam el a véleményem stb. Na igen, de attól félek, hogy ha elmondom, akkor utána azt mondja, hogy jó, és ennyi, nem beszlünk többet, nem találkozunk többet, és akkor vártam rá másfél évig, hogy utána lazán eltünjőn. De nagyon nagyon félek, hogy elveszitem. És ezt nem értik meg, hogy ha van valaki, aki iránt igy érzel, mint én, akkor a legkevésbé sem könnyű vele erről beszélni... pláne, ha attól félek, hogy ezzel vége a kapcsolatuknak. És vége lesz. És ez az amitől rettegek, és ettől a gondolattól uralkodik el rajtam a pánik, és inkább örlődöm, és magamban dühöngve bőgök, mint nem elveszitsem. Mindenki mondogatja, hogy ő ezt nem birná... nem birná nézni, hogy a fiú, akibe szerelmes vagyok, a barátnőjével nyáladdzik a suliban, aztán mikor szakitanak, még mdig egymással foglalkoznak... és ezek után, amik történtek M és közöttem, ezután pláne nem birnák ezt nézni. Gondolhatjátok, én sem birom. Úgy birom, hogy itthon kiadom magamból, és próbálom terelni a figyelmemet. Rengeteg erő kell ehhez, és ezt a barátaim is tudják. De közben totál széthullok belülről...