Sziasztok. A mai is egy elég átlagos nap volt. A suli maga nem volt megerőltető, sok óránk elmaradt. Fizikánk nem volt, helyette Encivel és Mátéval hülyültünk, zenét hallgattunk.:) Infón Mikulást rajzoltunk power pointba. A tanár nem igazán tudott jó Mikulást csinálni, vagyis mondta, hogy aki jót csinál, az csinálja meg az ő gépénél, ami ugye vetít a táblára, hogy a többiek nagyjából lássák hogy kell, vagy nem tudom.:D Az enyém rögtön megtetszett neki, és mondta, hogy "Na, Kinga az én emberem", szóval én rajzolgattam a tanári gépnél.:D Vicces volt, de cuki kis Mikulást rajzoltam.:) Irodalom sem volt, de a fiúk jól elszórakoztattak minket. Valamelyikük hozott csúzlit a suliba, és több ilyen ruganyos izét, nem jut eszembe hogy hívják, szal ilen szalagot összekötöttek, és lett belőle egy nagy csúzli. Egymásra célozgattak, meg azt próbálgatták, hogy ha zsírkrétát lőnek ki vele, akkor az mit lyukaszt át és mit nem.:D A papírt persze nagyon könnyen átlyukasztotta, és egy műanyag kis dobozkát is. Az mondjuk durva volt.:D Egyik osztályársam pedig bevállalta, hogy a csupasz hátára célozzanak... nos, elég szép nyoma lett meg kell hagyni. Azért nem sokan merték volna bevállalni szerintem, nézni is rossz volt.:D
Ma M több új képet is feltöltött haverjaival magukról meg egymásról. Mostanában kicsit rosszabbul érint, hogy vége ennek az egésznek és nem beszélünk lassan egy hónapja. Nézem a képeit, és rögtön belájkolnám, de aztán rájövök, hogy elég gáz lenne, pláne, hogy már nem beszélünk meg semmi.:( Ma táncra menet (ami egyébként megint nagyon jó volt*.*) barátnőmmel pont erről beszélgettünk. Mondta, hogy ő is látta a képet róluk, és kiderült, hogy M egyik haverja a barátnőmmel egy házban lakik.:D De ez most nem lényeg. Szóval erről dumáltunk, és mondtam, hogy hát igen, egy hónapja semmi kontakt. Nézett rám, hogy ez neki nagyon nagyon szar lenne, és hogy ha neki lenne egy ilyen ember, aki annyit jelent neki, mint nekem M, akkor biztos, hogy 1 hét után megőrült volna... hát igen. De Hál' Istennek, van rengeteg barátom, vannak figyelemterelő dolgok az életemben, és ha nem lennének a barátaim, a tánc, a lovak, én is totál bediliztem volna. Igazából, már nagyon a határán voltam... egyszerűen csak bőgni tudtam volna, és semmi mást. Fájt a fejem napokig, hetekig, nem volt kedvem semmihez, és másra sem tudtam gondolni. Az első 2 beszélgetésmentes hét nekem is brutálisan nehéz volt. Még mindig az, de már azért jóval könnyebb minden nap nézni őt, rágondolni néha, és elfogadni a tényt, hogy vége. Barátnőm, akivel erről dumáltunk, nem igazán látott engem abban az állapotban pár hete, de mondtam neki, hogy higgye el, borzasztóan nehéz. És örüljön, hogy neki még nem volt ilyen, hogy egy ilyen embert veszített el az életéből.
De rájöttem, hogy rengeteg ember belép, majd gyorsan, vagy lassan ki is lép, és nincs tovább. A barátok is jönnek mennek. Ha belépnek, az sokszor örömteli, boldog és tök jó dolog, egy új barát, új emberek az életetben. De mikor valaki mindennél fontosabbá válik számodra, és az illető kisétál az életedből... azt elviselni az egyik legnehezebb dolog a világon. Persze, ennek is sok oka lehet, hogy miért nincs benne valaki az életünkben. Bizonyára okkal lépett ki, a sors, az élet úgy döntött, nincs szükségünk rá, neki nincs helye az életünkben. De ha ezt az okot nem találom, és fogalmam sincs róla, akkor bizony csak a gyötrés, és keserű fájdalom marad utána. Megtapasztaltam. Egy ideig nagyon rossz. Csak felkelsz, túléled, majd lefekszel. Ez így megy egy ideig, majd azt veszed észre, hogy egyszer csak már könnyebb lesz. Aztán sokkal könnyebb, és rádöbbensz, hogy már alig, vagy nem is gondolsz rá. Szép lassan eltűnik a gondolataidból, és olyan mintha nem is lett volna. Sajnos rengeteg ilyen lesz még az életünkben, de sajnos, tényleg csak túl kell élni. A hiány is egy borzasztó dolog, de ez teljesen más hiány, mint amikor hiányzik az anyukád, vagy a párod, mert messze vagy tőle. De akkor tudod, hogy pár nap, hét és újralátod. De mikor valaki így tűnik el, nem tudod, miért, hogyan, az teljesen más hiány. Az egy tátongó űr, amit csak sok-sok idővel lehet újra betölteni. Én ezt érzem most. És egyenlőre még nem tűnt el teljesen. Sokkal nehezebb a felejtés, ha mindennap látom, ha mindig valami emlékeztet rá. És az is nehezíti a dolgomat, hogy én nem akarom őt elfelejteni. Még nem. Még túlságosan fájna.:( Még mindig szeretem...