Öm... őszintén szólva nincs mit írnom, de muszáj írnom, mert megőrülök. Ma nem történt szokás szerint semmi. Suli uncsi volt, de szerencsére gyorsan elment. Nem volt egy rossz nap, nem arról van szó. Nevettünk ma is sokat, meg volt valami megemlékezés. Ami után persze lebaszott minket az ofőnk, mert nem voltunk csöndbe. Hát igen, elég infantilis néhány osztálytársam. Az egyik idióta fiút, akit mellesleg utálok, félre is hívott és diszkréten megmondta neki, hogy bazmeg, ember, kuss már.:D Na jó, ma nem tudok szépen írni, bocs. Nem volt első órám, második tesi volt. Nem csináltam sok mindent, de valamiért többet, mint általában. Asszem lebuktam, hogy nem csinálok semmit.:( Ma volt tánc, na az megint jó volt.:) Tanultunk egy új, tök jó táncot, úgyhogy az feldobott egy kicsit. A lovaglás már iszonyatosan hiányzik, ráadásul az a barátnőm, akik múltkor kivittek, ezen a héten nem mennek. Mivaan?! Ő hogy bírja ki? Én ezt nem értem. Csak én vagyok ilyen függő? Mások, akik járnak lovagolni, simán kihagynak heteket? Annak mi értelme van? Még egy hetet ki kell bírnom (valahogy...), aztán jön apuuciiim! Onnantól megint aranyélet van gyerekek.:) Minden hétvégén pacizás. Az kell nekem, nem ez a hétvégi punnyadás. Ettől már kész vagyok. Nagybetűs elvileg szombaton tényleg tényleg megyünk Encivel lovagolni, és erre most azért van nagyobb esély, mint az elmúlt két hétben xd, mert jön egy barátnője, aki jobban tudja az utat odafelé vagy mi és egyszerűbb lesz kimenni. Hát oké. Nekem töök mindegy, csak jussak már ki végre. Tánc után a szokásos módon Verával és Lillával megálltunk még dumálni hazafelé, legalább fél órát, de nem baj, mert sokat röhögtünk. Mindig sztorizgatunk, elmeséljük egymásnak, hogy mi volt a suliban. Tök jó, hogy a suliváltás, gimibe elmenés (az már szó!) után is így megmaradt a kapcsolat.:)
A rossz oldala a mai napnak az volt, hogy néha megint kirekesztettnek éreztem magam. Nem nagyon tudtam néha kihez menni, ami fura, mert tényleg nagyon sok barátom van. Kinga megint elvonult néha Verával, és olyan dolgokról beszéltek, amikről igazából én is tudok, de néhány részletet, kis történést mégis ketten beszélnek meg. Miért? Azt nem értem, hogy senki sem bízik meg bennem. Tényleg nem tudom, miért. Nem vagyok pletykás, sőt, ha bármit elmondanak, és megkérnek, hogy ne mondjam el senkinek, akkor nem mondom és kész. Ilyen egyszerű. Milyen alapon nem akarnak semmi olyat megosztani, és senki olyan, aki közel áll hozzám? Nem azt várom, hogy mindenki, akivel csak szoktam beszélgetni, minden féltett titkát, és apró dolgokat megosszon és utána "Sssh! Ne mond el senkinek légyszi!" mondatokkal bombázzanak, de akik tényleg a legjobb barátaim, és akikkel jóban vagyok, nem mondanak el olyan dolgokat, amikhez például tanácsot is tudnék adni. Kingának A (nem írom ki a nevét, de a lényeg, hogy tavaly iszonyatosan szerelmes voltam belé) elmondott valamit, ami egy tök normál dolog, és tényleg semmi nagy cucc, de azért nem olyan, amit megosztana a külvilággal. Kingával nagyon rég nem beszéltek, mert történt valami, mindegy mi. Velem A azóta beszélt, és nagyon jóban vagyunk. Mégsem mond el semmit... jobban bízik abban, akivel sokáig nem beszélt, mint bennem, akivel azóta, folyamatosan, napi szinten sokat beszél. Ez nagyon, nagyon idegesít. Unom a sablonbeszélgetéseket! Pedig A jövőre elmegy... és nem szeretném, ha nekem jobban hiányozna ő, mint én neki. Pedig ez sajnos így van. És nekem ettől megszakad a szívem....:/